Az Uralkodónő döbbenten állt meg a palota nagy termének szélén, melyen szokatlanul nagy volt a nyüzsgés. Végig nézett az őt megszólító lordon és felfedezte kéjtől izzadó kezében az ostort és a gumi kesztyűket.

Ezek egyre szemtelenebbek -  gondolta az Uralkodónő és teste beleremegett a rá váró vonaglások gondolatára az ostor alatt. Ma este tömegesen akarják. Ha nem lesz meg a fénykép, nem fogja kibírni… És most vajon emlékeztetni jött ez a perverz kis…!

-       Felség – mondta a lord és hangjában meglepően sok tisztelet vegyült némi kiváncsisággal – Pontosan, mit csinálnak itt ezek az alakok? Összezúzzák a berendezést!

-       Hagyja el, Lord Kurzer, csak egy kis veszélytelen szertartás a kedvemért. Holmi fényképészek. – felelte az Uralkodónő és igyekeezett állni a kéjsóvár tekintetet.

-       Úgy tudtam csak ketten jönnek… - felete sértődötten a Lord és végig nézett a népes tömegen maga mellett

-       Nos, nehezebbnek bizonyult a feladat, amit kértem… Csak nem valami cselszövéstől fél Lordságod? Titkos lázadó szervezkedéstől?

-       Dehogyis! – kapta le ijedten a tekintetét a Lord, de pillanatnyi kínos zavarán nyomban urrá lett egy félmosollyal, mintha azt mondaná: mit fogsz te nekem ezért a kis zavarért ma még adni nekem éjfélkor…

-       Csak nem tetszenek nekünk – mondta határozottan kihangsúlyozva a királyi többest a mondat végén – Nézze csak miket törtek össze.

Azzal egy szoborra mutatott, mely az Uralkodót ábrázolta. Kétségtelenül a szobor felsőrésze megrepedt. Az Uralkodónő szomorúan nézett volt képe komoly képmásába. Vajon meddig kéne könyörögni a szobornak míg végre könnyei megolvasztanák és úgy nézne rá? Hogy tudja érdemes folytatnia, van célja szenvedéseinek? De mr próbálta, reménytelen, a márvány nem felelt…

-       Nos, igéretük szerint, ha valamit tönkre is tesznek, azt kijavítják. És remélhetőleg kellőképpen kárpótolnak majd. – mondta az Uralkodónő zárásképpen a lordnak, majd mint egy mellékesen még hozzátette – Este hatra fejezik be állítólaga az előkészületeket. Eljön esetleg Lordságod megnézni? Persze csak ha tényleg nem fél…

-       Nekem valami mást kell előkészítenem. – mondta Lord vicsorogva, azzal ostoros kezét lengetve odébbállt.

Istenem! – gondolta Az Uralkodónő egész valójában remegve és könyörögve – Oly rég óta nem könyörögtem… Kérlek! Muszáj sikerrel járniuk ezeknek az embereknek, de nem is. Sikerrel fognak járni, mert ha nem… - azzal a végtelen birodalmak úrnője magába nyelt egy végtelen zokogást.

ł

Mathias, önmaga szerint, a legdögösebb vámpír volt a világon és ezt kivételesen könnyűszerrel biztosra is vehette: ő volt az egyetlen vámpír ebben a világban.

-       Ez csak egy rémálom, sikította a kiscsaj – mesélte éppen báttyának – itt nem halhatok meg! Hát bébi, felelem erre kacsintva, az elsőben igazad van, ez valóban egy rémálom. De a másodikban viszont nagyon tévedsz!

-       És megmentetted? – kérdezte Mr. Kripke kiváncsian.

-       Pff… - mondta elvigyorodva Mathias és hátrasimította a hosszú, kócos tejfehér haját – Naná. Azóta a háremem tagja!

-       Halihó… - jelent meg hirtelen Mr. Adimnos és rámosolyfott Mr. Kripkére, míg annak öccse, Mathias felé csak zavartan biccentett – Ha mondtad volna mi kell, nem greenboxot hozok a fiúkkal, meg kamerákat…

-       Bocsánat – felelte Mr. Kripke szomorkás mosollyal – Ha tehetem személyesen kereslek meg mindnyájatokat, de nem hagyhattuk el a világot. Csoda egyáltalán, hogy engedélyt kaptunk arra, hogy fogadjunk titeket. Apropó, itt van a maszk?

-       Persze, de biztos? – kérdezte Mr. Adimnos - Ez túl kockázatos, még neked is... Ha nem működik a maszk… Biztos, hogy te akarod csinálni? Ha nem sikerül…

-       Biztos – mondta Mr. Kripke és átvette az ilyesztő maszkot, hátrafele meredő hatalmas tüskéivel és nagyot sóhajtva feltette. A maszka halk sistergéssel ráforrt az arcára. – Erre jelenleg csak én vagyok képes…

-       Na, azért… - csóválta a fejét Mathias, de azért igazat kellett adnia.

-       A mindenség talán egyik legnagyobb bűvésze vagyok. – mondta fejét csóválva Mr. Adimnos és felemelt egy sörösüveget – Már legalábbis a reklámplakátom szerint… Szóval, biztos ne varázsoljalak ki innen titeket?

-       Gondoltam rá még az elején, hogy megszökünk, de előbb vagy utóbb utolérne minket… - mondta Mr. Kripke fejétcsóválva – Így viszont még megigértem neki, hogy elmegyek néhány személyes holmiért a hálószobába, aztán a szertartás, átvesszük a bérünket és uzsgyi. Soha többé nem látjuk.

-       Csak aztán ott ne ragadj abban a hálóban! – nevetett fel Mr. Adimnos – Szép nő…

-       Túl öreg… - vigyorgott Mathias – Bár azért, ha muszáj lenne…

-       Apropó, nő, Dorotheével minden ok köztetek? – kérdezte váratlanul Mr. Adimnos.

-       Hátha tudnátok micsoda nő! – rázta a fejét Mr Kripke és különösen nem örült a felismerésnek, hogy maszkban gátolva van a söre elfogyasztásában – Mos, főz, takarít és még nekem kell könyörögnöm, hogy legalább a fűvet had én nyírhassam!

A többiek felkuncogtak, kissé túl hangosan, eröltetetten is, amit Mr. Kripke azonnal észrevett.

-       Ne aggódjatok! – mondta nyugtatóan – Nem lesz semmi bajom, tudom mit csinálok. Habár – tette hozzá beletúrva az arcán szétterpeszkedő borosta orgiába – ha mégis, akkor próbáljátok meg kijutatni Dorothéet és vigyázzatok rá, jó?

Mr. Adimnos ismét felkuncogot, Mathias átvette majd hangos nevetésben törtek ki ketten immár szívből, őszintén.

-       Istenem, valóban micsoda nő! – mondta lelkesen Mr. Adimnos – Ugyanezekkel a szavakkal, ugyanezekkel! Öt perce kérte ugyanezt tőlünk, - magyarázta Mr. Kripkének - csak rád vonatkoztatva. És persze, hozzá tette, hogy te is valószínűleg megkéred, de ne hallgassunk rád. Istenem, ha annak idején gyorsabb lettem volna… No! Bizony mondom, rá!

-       Dorotheére! – kiáltotta Mathias lelkesen.

-       Rá. – mondta nevetve most már Mr. Kripke is, de azért nyugtalan volt.

És a három sörös üveg összekoccant.

Csak éppen az említett lány nem volt sehol…

∂

Dorothée sprintelve rohant végig a kihalt királyi folyosókon, s fogcsikorgatva koncentrált, hogy el ne tévedjen. Hat óra két perc volt, a királynőnek beigért szertartás már elkezdődött. Egy emberek, fantázmagorok, sőt akár Istenek felett álló varázslat, magyarázták el a királynőnek, melyre csak Mr. Kripke képes, bár nem szívesen. A lány útját egy tetemes asztal állta el, de nem vett vissza a sebességéből, hogy kikerülje, hanem térdre vetve magát átcsusszant alatta. Egy varázslat, mely képes a világokon és elmékeken is túlról előhozni a szerelmes pillantású képet és nem valami ócska hamisítványt, de csak ha igazán szerette a volt Uralkodó a hitvesét és ez volt a legerősebb érzése, mikor meghalt. Ennél a résznél az Uralkodónő láthatóan bizonytalanul sóhajtott és ijedten nézett a fényképészekre, mikor azok az őrmestertől visszaérve elmagyarázták a helyzetet. A Pokol mélyére kell leásniuk.

Dorothée gyorsan átszáguldott még két termen és közben véltelenül meglökött egy különös kalitkát, melyben egy halom csillámló lapocska rebbent meg. Ügyet sem vetett rá, végre elérte a nagytermet, ahol már tartott a szertartás egy kordonnal elkerekített részen, ennek a szélénél állt, remegve várva az Uralkodónő, két szolgálója kiséretében. Dorothée gyorsan odarohant a kordon másik végéhez és Mr. Adimnos kezébe nyomta a borotvát, amiben még benne volt az Uralkodó egy-két szőrszála, mire a férfi nyomban eltűnt a terem közepéből felcsapó mágikus porfelhők tömegében, hogy átadja Mr. Kripkének a tárgyat. Dorothée rápillantott a remegő királynőre. Azóta már mindent felajánlott, kis híján a teljes királyi kincstárat is, csak hogy sikerüljön a varázslat, megfeledkezve arról, hogy a két vendége már eleve az életét kockára tette. Most is verejtékezve biccentett a lánynak, megnyugodva hogy a bortva még időben célba ért. Az a bizonyos borotva… Na, nem mintha különösebben számított volna – gondolta Dorothée – A fénykép már két egész órája készen van. Egy kis, kihalt szobában készítette el, még mielőtt Mr. Adimnosék ideértek volna egyáltalán. Meglepően könnyű volt, csupán egy csókjába került Dorotheének és máris megvolt a tökéletes, szerelmes kép, mely őszinte, tiszta szerelemmel néz vissza a felvétel nézőjére, azzal a pillantással, amit csak egy férfi adhat örök szerelmének. Azóta persze – nézett bele Dorothée a szétrobbanó füstfelhőkbe, melyből kisérteties hangok és fények szűrődtek ki, az egész csak színjáték, egy elsőre roppant veszélyesnek és ijesztőnek ható színjáték. A többiek csak a felhajtáshoz kellettek, meg, hogy véletlenül összezúzzák a szobrokat és képeket a kastélyban, meg ami a királyi lakosztályban a volt, (a kinti szobrok, amúgy is csak homályos körvonalak) hogy aztán ezeket az alkotásokat makulátlanul helyrehozva, de csöppet átalakítva visszaállítsák a helyükre. Persze azért a borotva is kellett, nem volt szükséges, de azért mégis: az Uralkodónak vörös szakálla volt.

Az egész egy bűvésztrükk. Dorothée ránézett a bizonytalanságtól remegő királynőre. Egy nagyon jó bűvésztrükk. A legtisztább átverés.

És ezt persze az Uralkodónő is pontosan tudja.

Soha nem vágyott arra, hogy az igazság utat törjön magának. Ő mást akart és persze titokban, olyan mélyen, hogy maga sem látott le odáig, de úgy, hogy azért Mr. Kripkéék azt pontosan értsék. Az Uralkodónak csak szeretőnek kellett a felesége, egy gyönyörű szerető, aki vágyik rá, hogy az érzelmeit fizikailag kiélje, egy hódoló nőre, hűséges rabszolgára. Akinek még a legközelebbi és legalapvetőbb céljairól sem számol be, felesleges, nem arra kell, s talán túl ostobának tartotta, hogy megemlítse az aEROn-t és azt a szeretőnek kellett kikémlelnie, de még így is a király halála lehetett csak az egyetlen mód, hogy a királynőnek egyáltalán lehetősége legyen hozzászólni volt ura vágyaihoz és céljaihoz. Csak a testi kapcsolat volt a lényeg, csak erre kellett az Uralkodónő elcsábítása. Csak arra, hogy kiélhesse az érzelmek nevelte gyönyörű testen egy férfi, majd a férfi utódainak egész serege a vágyait. Hiszen talán az aEROn már nem is létezik, de a kis lordok elég ravaszak, hogy kéjjes céljaikat elérjék…

És ezt mind az Uralkodónő is tudhatná. Utattörhetne magának az igazság. De az igazság ezt nem akarja.

Ezért lesz elégedett a minden hamisítási próbát kiálló fényképpel.

Ezért nem fog furcsán nézni a palota megváltoztatott szobraira.

Ezért fizeti ki és ereszti el a fényképészeket és társaikat.

És csak ezért fog fittyet hányni az etikettre és egyezik bele, hogy Mr Kripkén maradjon az olcsó vásári maszk.

Hogy nehogy meglássa az arcát, nehogy megtudja az igazságot, mely a képen már nem a fényképező Dortheére néz szerelmesen, hanem őrá. Az ő királyáé lesz az az arc.

Dorothée szomorúan lerázta a kezéről a trutymákot, amit csak most fedezett fel. A palotán kívül csak kis levegő volt ami beszorult a ruhaujjába. Idebenn pedig az, aminek kinn látszott, mind állagában, mind ízében. Gennyes, kenhető és persze bekajálható. Testet öltött a látszat.

A narancslekvár.