- Vörös gyilkos, indulj! – kiáltotta lelkesen Vérvég és Jaon’ochokhoz hasonlóan a magsaba lendítette, hatalmas szikrázó pengéjét.
Lord még egy pillanatig farkasszemet nézett velünk. Majd lassan és méltóságteljesen előhúzta fénylő karját és így szólt halkan:
- Örök dallam, előre!
Azzal hatalmas villanás támadt, de meglepetésemre a csapás nem minket ért, hanem az eget. Mintha a nap tört volna hirtelen be a Föld légterébe, a rubin sárkányok szétrobbant teste lángtengerré változott és komótosan ereszkedni kezdett.
- Lehet, hogy lassan a könnyű testük miatt, de ami fenn van annak le is kell esnie – mondta Lord és fénylő kardját a magasba tartotta és mint egy esernyő teteje tört ki belőle hármuk felett egy vibráló védőburok – Ugyanazt a halált haljátok, amit a falubelieknek szántatok – mondta Lord és nem álltam meg, hogy egy stílusos kacsintás keretében ne vessem oda válaszként:
- Ne becsülj alá minket... – Lord elmosolyodott, majd úgy, hogy társai ne hallják, csak a fejünkben szólalt meg.
- Mégis, hogy győzöl le egy világban, mely úgy lett teremtve, hogy én legyek a legerősebb?
A vállam mellett Dorothéere néztem, aki pengéjével szinte hasította a levegőt, ahogy a látszólag áttörhetetlen védőburokra koncentrált.
- Ne légy primitív – mondtam fennhangon és magabiztosan, de éreztem, ahogy a felső tűz folyam lassan eléri a fejem búbját.
- Ha itt meghalsz, mindenütt halott leszel... – mondta Lord, immár magáról megfeledkezve, ő is hangosan. Vérvég és Jaon’ochok furcsálva néztek rá.
- Mi kívülről jöttünk – mondtam és már lejebb kellett hajolnom – És még véletlenül se becsüld le Dorothée adottságait! – Azzal megragadtam Dorothée mellét és alaposan megmarkoltam. A tűz, a védőburok és a főtér – egy szempillantás alatt semmivé lett. Csupán egy apró kis kéz pofonját éreztem az arcomon.
Nem tudom mennyi idő telt el, amikor magamhoz tértem, elsőnek az asztallap tűnt a szemebe, pont az, a mit utoljára láttam, mielőtt (a beleépített számláló szerint csupán két napja) Dorothéevel útra keltünk Lord világába. Mikor felemeltem a fejem, Lord valódi, zsíros hajú, bibírcsókos arcát pillantottam meg, amelyet jól ismertem már a rendőrségi fotókról. Rajtunk kívül mindenki ájult volt a szobában, Dorothée teste nem messze feküdt Jaon’ochokétől és Vérvégétől. Ellenben a kezemre erősített pisztoly még mindig volt, töltve és rendesen. Komolyan megijedtem, félve, hogy pontosan tudom mit akar Lord velem.
- Örökké szenvedni fogsz! – kiáltotta és szerencsésen megnyugtatott – Gondolom felfedezted, hogy ez a hely meggyőzésig hasonlít a te otthonodra, ahol ki kellett volna lyukadnunk!
Meg a kis padlizsán darabot is felfedeztem a fogai között, de erről nem szóltam.
- Talán az is... – tette hozzá mosolyogva – Gondolom a rendőrség bérelt fel...
- Nem egészen... – mondtam és elmélázva néztem Dorothée aranyosan szuszogó testét - Jaon’ochok mamája bérelt fel minket, a rendőrségtől én kértem segítséget, hogy megtaláljam a világodat, meg pár fotó miatt... Tudod normálisan nem vállalunk el ilyesmit, de két éven keresztül fogva tartani két haverodat...
- Ne beszélj ilyen kioktatóan! – kiáltotta Lord mérgesen végigmérve engem – Alig lehetsz valamivel idősebb nálam, a másik meg fiatalabb is... – a „másik”-at tömény megvetéssel mondta ki és alig mert rápillantani Dorothéere – De most csapdába estél, innen nem jutsz ki, én mondom...
- Kezdesz úgy beszélni, mint Mephiszto...
- Csend! Tudod milyen éled végéig bizonytalanságban élni? Milyen az amikor nem tudod csak rossz helyre születtél vagy azért néznek ki mert tényleg flúgos vagy!? Tudod, milyen amikor egy barátod sincs? Mindössze pár online haverom volt, akikkel csupán játékokról tudtam beszélni, ha tudnád...
- Tudom... Apropó nincs véletlenül egy gerezd almád?
- Csend! Nem tudod, de most megtudod! Előbb ébredtem fel, mint te! Talán ezt ki is használtam, talán volt eleve egy biztonság mehanizmus... Soha, de soha nem fogod megtudni, hogy amiben vagy ez a valóság vagy sem?
- Biztos? – kérdeztem.
- Biztos – vigyorodott el hisztérikusan Lord – Átgondoltam. Csak úgy győződhetnél meg, ha lelősz, mert csak akkor tűnne el ez a világ. De nem fogsz lelőni, mert ha ez mégis a valóság, életfogytiglan börtönbe zárnak...
- Ne feledd, hogy a rendőrség is segített... – vetettem ellen.
- A gyilkosság az gyilkosság – vigyorodott el Lord.
- És ha kimegyek az ajtón? Ha olyan helyre megyek, amit még nem láttál csak én? Akkor meggyőződhetek...
- Az utadról sok minden eltéríthet. Például egy baleset és egy kórházban kötsz ki, amit még nem láttál, de lehet, hogy én igen... Ha meg mégis eljutsz oda, sosem lehetsz bizonyos, hogy még nem jártam ott... Arról nem is beszélve, hogy itt lehet, hogy nem minden a normális szabályok között mozog... Bármikor megölhetlek!
- Hát rendben – mondtam és ráemeltem a pisztolyom – Tényleg nem tudom eldönteni, hogy ez a valóság-e... Jó munkát végeztél, gratulálok.
- Az ijesztgetéssel nem mész semmire...
- Nem akarlak ijesztgetni – mondtam és előkotortam a zsebemből egy fekete érmét – Játszunk – mondtam – Ha fej, lelőlek...
- Úgy se mered! – sziszegte.
- ...ha írás, akkor történjék bármi is, ezt fogom elfogadni a valóságomnak egész hátra lévő életemben.
- Nem bízhatod a véletlenre!
- Dehogynem! – mondtam – És vigyázz! Még elárulod magad a reakcióiddal... – azzal a kigúvadt szeme előtt feldobtam az érmét. Az megpördült, majd visszahullt a kezembe. Nem reagáltam semmit az eredményre, s mindössze a saját szavait ismételtem el Lordnak – Ami fenn van, annak le is kell esnie... – azzal lelőttem. A nagy harcosból kispriccent a vér, majd összeesett. Egy ideig csendben néztem a pisztolyom füstjén keresztül a rángatózó testet. Aztán vége lett. Rájött, hogy értelmetlen. S végre visszaértünk a saját valóságunkba, a mindennapok szürke illúziójába. Minden jó, ha vége jó. De persze ennek az egésznek egyáltalán semmi köze a történtekhez...
JELENTÉS VÉGE
KIHALLGATÁS NAPLÓ 1.1
SZEMÉLYEK: Dorothée Beethowen, Wolfgang RussellTÁRGY: A HMD 0317/b. számú ügy összegzése. IDŐ: Az esemény után bő két órával.HELYSZÍN: A vörös oroszlán teaház.
X: Ugye tisztában van vele, hogy mi egy indokolt jelentést kértünk és nem egy személyes hangvételű novellát?
RUSSELL: Sajnálom, megpróbáltam. De mivel csak egy órát adtak rá és így gyorsabban jött... Valahogy mindig is gyorsabban tudtam irodalmi alkotást létrehozni (feltéve, ha ezt nevezhetjük annak), mint hivatalos iratot. Emlékszem, mikor irodalomórán esszét kértek tőlem, én drámát írtam... Nem azért, mert annyira jól írtam, egyszerűen csak ez jött magától értetőbben a tollamra. Megaztán művész vagyok, nem pedig valami rendőrség helyett dolgozó Sherlock Holmes, a munka nagy részét Önök végezték el: megtalálták a világot.
X: Valóban... Ennek ellenére az önök részvétele még mindig relytély. Szinte zseniálisnak hat!
DOROTHÉE: Jaj, pedig egyáltalán nem volt az! Ez egy kimondottan primitív világ volt, mégis két napot töltöttünk el benne, hogy megtaláljuk a rabokat, meg Lordot... Tudja, eléggé egyforma és változatlan volt az egész, még a parasztok is...
X: Nos, igen, a parasztok... Ők nem voltak igaziak, ugye? De miért kellett felgyújtani őket?
RUSSELL: Egy pillanat! Drágám csörög a mobilod... Kitalálom, mama kettő, igaz?
DOROTHÉE: Igen, de ne most...
RUSSELL: Pedig most itt van a rendőrség is! X úr, nem tudná lekövetni a hívást?
X: Hogyan?
DOROTHÉE: Ne is figyeljen rá...
RUSSELL: Igenis figyeljen! Ez a nő a rendőrség szeme láttára csal meg engem! Pedig a jegyesem!
X: Ez nem biztos, hogy ide...
DOROTHÉE: Ne vegye komolyan... Valamiért az a mániája, hogy azért van kétszer a mobilomban édesanyám, mert a második valójában a szeretőm száma. Tényleg nem egy Sherlock Holmes...
X: Elnézést...
DOROTHÉE: Pedig valójában csak két telefonja van anyának... Persze ő se veszi komolyan, de azért titokban felhívja, nyomoz és...
RUSSELL: Mi az, hogy nem veszem komolyan!? Egy tábla csokoládéban fogadtam, hogy...
X: Nos, khm... Esetleg, a parasztok...
DOROTHÉE: No, igen a parasztok elég furcsán voltak kitalálva, szinte már ijesztően egyszerűen. Ez leginkább akkor látszott – és sajnos ezért nem én szürcsölöm a narancsteát – amikor az első tűznél, mindenki oltani rohant...
X: Miért hova kellett volna rohanniuk?
RUSSELL: Hát a szövőbe!
DOROTHÉE: Jaj, kérlek, ne légy már sablonos! Nem feltétlenül a szövőbe... De igen a lényeg ez, volt ott minden féle ember: vak, fekete, ferdeszemű, gyerek, felnőtt (igaz csak egy korú) csak egyfajta nem...
X: Milyen?
DOROTHÉE (nevet): Hát nő!
X: Nő?
DOROTHÉE: Igen, nő, leszámítva persze engem, de én nem voltam betervezve eredetileg ugye... Ez egy fiús képzelődős játéknak volt a kissé túlzott fajtája, amiből a kislányok persze ki voltak zárva. De azért a fiúk mégis csak fiúk voltak, sokkal inkább, mint azt Lord gondolta volna...
X: Ezért volt, amikor Russell úr megfogta kegyed... khm... szóval ezért szűnt meg az a világ?
RUSSELL: Hehe, igen... Valami olyan érzést és szituációt generáltam, aminek abban a világban nem volt helye... Had magyarázzam meg egyszerűbben: ha én most tudnék teremteni egy ilyen világot és az lenne a célom, hogy megtévesszem Önt nyílván megpróbálnám sebtiben leutánozni ezt a helyiséget, s mindent, amit látok...
X: Ezt csinálta Lor is a csapda világban, nem igaz?
RUSSELL: Pontosan! Csak Lord sokkal tapasztaltabb volt ilyen téren, mint bármelyikünk, bár tegyük fel nagyon figyelnék... De még ebben az esetben is kihagyhatnék valamit, amit például Ön észrevett és én nem. Például eddig fel sem tűnt ez a csésze előttem... Jaj, hogy ez a narancstea, mert nyertem! Hjaj...!
DOROTHÉE: Vicces...
RUSSELL: Szóval, mivel a génjeik és a szellemük ebből a világból származott Vérvégéknek, ezért érezték, hogy amikor egy lány mellét így látják, pedig ha tudnák...
DOROTHÉE: KUSS!
RUSSELL: ... szóval akkor valaminek történnie kéne. De mivel abban a világba ez nem volt belekódolva és nem tudott válasz reakciót adni rá, ezért tönkre ment.
X: Egyetlen ilyen momentum elég volt...?
RUSSELL: Nos, nem mindig elég, van, hogy egy-egy világ tovább fut hibásan is... De ez esetben annyira idegen és elemi inger volt, hogy...
DOROTHÉE: Mintha egy lufit pukkasztanánk ki belülről és az összes levegő kiáramlana a tűhegynyi lyukon egy szempillantás alatt... Elég volt egy ilyen extra perverz alak és felborult az egész világ... Persze, azért jellemző, hogy a többi nő látványának a hiányát először a jegyesem veszi észre, akinek engem kéne vizslatnia...
RUSSELL: Mondja ezt mama kettő!
X: Nos, ez érdekes tapasztalat, ez lett volna a lényege a történteknek talán... Milyen lenne egy saját világot teremteni! Ijesztő, persze, pont maguknak mondom... Na, mindegy. Köszönöm a beszélgetést, azt hiszem innen már menni fog. És mindenképpen adják át üdvözletem a Jaon’ochok gyerek mamájának... Hogy is hívják?
DOROTHÉE: Kovácsné. Elég átlagos név valakinek, aki miatt a világ három legnagyobb hőse végül elbukott, hehe... Kezet fogtak
X: Viszlát... Apropó, még valami! Russell! Valahogy még meg kéne magyaráznia abban a csapda világban azt a lövést... Kívülről nagyon gyilkossági kisérletnek tűnik...
RUSSELLelőveszi a fekete érmét, majd indulás közben hátra dobja X felé Hisz egyszerű, nem de? Tudja a valóságnak is vannak előnyei... Amit fenn van az le is esik... Az érme pörgött párat, majd egy helyben megfagyott a légben.
